Az egyesületről

Célunk, hogy kapcsolatot teremtsünk és tartsunk a Côte d’Azur-ön élő magyarokkal; felnőtt – és gyermekprogramokat, találkozókat szervezzünk. Nem csak ápolni szeretnénk kultúránkat és hagyományainkat, hanem felkelteni irántuk – és ezáltal Magyarország iránt is – az itt élő franciák és más nemzetiségűek érdeklődését.

A Côte d’Azur-i Francia-Magyar Egyesület (Arc Azur Franco Hongrois – AAFH) nem tekint vissza sok éves múltra, hiszen alapítási évünk csupán 2006. Fiatalságunk ellenére igyekszünk a lehető legsokszínűbb programokat kínálni szimpatizánsaink számára. Az egyesület egyik különlegességét az adja, hogy nem csupán egyetlen városhoz, hanem egy nagy régióhoz köthető, hiszen rendezvényeinkre Monacótól egészen Toulonig érkeznek résztvevők.

Létszámunk folyamatosan változik ugyan, de szerencsére évről évre növekvő tendenciát mutat, sőt megduplázódott. A baráti találkozókból hivatalosan bejegyzett egyesületté váltunk, melynek jelenleg gyerekekkel együtt kb. 100 támogatója van, akik közül sokan havi rendszerességgel látogatják programjainkat, melyek egy részről a hagyományos ünnepkörökhöz kapcsolódnak (Farsang, Húsvét, Mikulàs), ugyanakkor a tagság igényeihez is igazodnak. Arra törekszünk, hogy minél szélesebb legyen a kínálat, hiszen szimpatizánsaink között a kis gyerekes családoktól az idősebb generációig mindenféle korosztály megtalálható.

Csak néhány dolog a sok közül:

  • meghívásunkra Frei Tamás látogatott el hozzánk egy író-olvasó találkozó keretében,
  • személyes élményeken alapuló történelem órán ’56-ról beszélgettünk,
  • különböző sport-és szellemi vetélkedőkön versengtünk, erdei- és tengerparti piknikeket szerveztünk,
  • tanultunk már kürtöskalácsot és fánkot sütni, valamint kézműves találkozókon «barkácsolgattunk»,
  • Cote d’Azur-ön elsőként magyar bábszínház vendégszereplését valósítottuk meg,
  • két-és többnyelvű gyereknevelésről tartott interaktív előadáson vettünk részt,
  • hagyományőrző huszárok látogattak meg minket a Rákóczi megemlékezés részeként.

A franciákkal történő jó együttműködésnek köszönhető, hogy eddig már 4 alkalommal vettünk részt Valbonne-ban az “Fête Internationale”-on; itt a környék összes külföldi egyesülete képviselteti magát. 2016 szeptemberében pedig szintén Valbonne-ban, a Fest’in’Asso nevezetű rendezvényen voltunk jelen, amely hasonló célzattal jött létre, mint a “Fête Internationale”.

2014-ben az a meglepetés ért bennünket, hogy a nizzai Polgármesteri Hivatal Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya megkeresett bennünket a közös programszervezések lehetőségei kapcsán.

Szintén ehhez az esztendőhöz köthető, hogy az AAFH bekapcsolódott a Kőrösi Csoma Sándor programba. Riczu Dalmának és Görög Andrásnak köszönhetően nagyszerű néptáncos délutánok kerültek lebonyolításra. 2015-ben Molnár Luca érkezett hozzánk, aki nagy lelkesedéssel vetette bele magát az egyesületi élet szervezésébe, kiemelten a „vasárnapi iskola” működtetésébe. 2016-tól pedig Simon Alexandra fogja segíteni az egyesület mindennapjait.

A sok közös megmozdulás, egymás támogatása és segítése, a hagyományok ápolása mellett a fő célunk mégis az, hogy megőrizzük az anyanyelvünket. Eddig csak álmodtunk a magyar oktatás megvalósításáról, de ez 2015. szeptemberétől realizálódott. Valbonne-ban, 2 hetente hétvégenként elindult az „OVISULI”, melynek során óvodások és iskolások számára egyaránt tartunk foglalkozásokat. Nagy népszerűségnek örvendenek a „tanórák”, így egyre több kisdiákkal büszkélkedhetünk.

Az egyesület tagja a Franciaországi Magyarok Szövetségének, a FRAMOSZ-nak is.

Elnök: Dabizs Mercédesz

Székhely: 
Résidence Pie Verte
74 allée Plaqueminiers
06560 Valbonne

Programjaink szervezését a Bethlen Gábor Alap támogatja.