OVISULI

Az OVISULI azzal a céllal jött létre 2015 őszén, hogy lehetőséget biztosítson az Azúr parton élő magyar családok gyerekeinek, hogy magyart tanulhassanak. A kéthetente tartott délutánok alkalmat adnak arra, hogy családok ismerkedjenek, a gyermekek kortársaik körében is használni tudják anyanyelvüket (ne csak pl. a szüleikkel), valamint, hogy játékos formában ismerkedjenek meg Magyarországgal, annak történetével, szokásaival és hagyományaival. A nagyobb csemeték már tényleges feladatokat is oldanak a Balassi-füzetek segítségével. Minden alkalomra igyekszünk változatosan felkészülni, és lehetőséget adni a gyerekeknek, hogy beszéljenek, énekeljenek, mozogjanak és kiélhessék kreatív énjeiket is. Ekképpen tanultunk már költőző madarakról, a szüretről, a Mikulásról és a karácsonyról is; előkerültek a hangszerek is egy alkalommal; megismerkedtünk a félelmetes busókkal, a húsvéti hagyományokkal, beszélgettünk a “kikeletről”; serény kis kezek pedig anyák napi ajándékokat is készítettek.

Az OVISULI helyszínéül Valbonne egyik egyesületi háza szolgál, amelynek kis udvarából a gyerekek is sokat profitálhatnak. 2017. januárjától Nizzában tartjuk a foglalkozásokat, a helyi anglikán egyház különtermében.